Emlékezzünk együtt I.Valentinianus császár halálára

375. novemberében az egész Római Birodalomra hatással lévő események  történtek a brigetiói legiotáborban.
375. november 17-én itt érte a halál I. Valentinianus császárt, miközben a kvád követekkel tárgyalt, majd néhány nappal később fiát, a kiskorú II. Valentinianust itt kiáltották ki császárrá.
A régészek néhány éve a tárgyalások helyszínéül szolgáló épületet is megtalálták.
Az eseményt 2005 óta emlékmű jelzi a legiotábor területén, a Komárom/Szőny MOL-lakótelepen, ahol évről évre megemlékezünk a történtekről.
Szeretettel hívjuk ez évi megemlékezésünkre!

2022_11_17_16 Valentinianus.jpg

Szőny/A természet ösvényein

 

KGYM_2022_10_26_Turi ZsoltS.jpg

A Komáromi Múzeumbarát Kör következő összejövetele október 26-án (a szokásostól eltérően) szerdán lesz a komáromi buszpályaudvarnál található Generációk Háza nagytermében.

A téma rendkívül izgalmas, olyan Szőnyből származó tudósokról szól, akik a természettudomány terén szereztek nevet maguknak.

Turi Zsolt helytörténész, a NAV Pénzügyőr- és Adózástörténeti Múzeum szakértője az előadást a 2021-ben megjelent nagysikerű, Szőny/A természet ösvényein című könyve alapján tartja.

Szeretettel várunk minden érdeklődőt!

 

Műtárgymesék

Mutargymesek_KGYM_2022_s.jpgOktóber 15-én elbúcsúzunk a mostani kiállításunktól és a mostani főépületünktől és elkezdjük a műtárgyak összecsomagolását és a Brigetio Öröksége Látogatóközpontba az átszállításukat.

A búcsúnkat szeretnénk mindazokkal megosztani, akik szeretik a múzeumot, tisztelik az eddigi munkánkat és velünk örülnek a változásnak, a fejlődésnek.

Ezen a napon 16 és 20 óra között a múzeum dolgozói, régészek, történészek és tárlatvezetők bemutatják kedvenc tárgyaikat, tárgycsoportjaikat, Számadó Emese igazgatónő áttekinti a főépületben eltöltött 26 évet és dr. Gátfalvi-Delbó Gabriellától pedig meghallgathatják doktori disszertációját.

Ha részt kívánnak venni a rendezvényen, kérjük, regisztráljanak a 34/344-697-es telefonszámon!

Klapka György szobor avatása

Klapka szobor avatasa_2022_10_04.jpg

Szeretettel várunk mindenkit október 4-én (kedden) 15.30-ra a Brigetio Öröksége Látogatóközponthoz.

Mivel ez lesz a Komáromi Klapka György Múzeum új központja, dr. Vida Sándor, a SOLUM Zrt. elnök-vezérigazgatója felajánlotta a cég udvarán álló Klapka-szobor áthelyezését az épület elé.

"Szerbusz Palci"

KGYM_MBK_2022_09_27.jpg

Várjuk Önöket a Komáromi Múzeumbarát Kör szeptember 27-i rendezvényére 17 órára az Arany 17 Rendezvényközpontba, amelyen dr. Csere Péter "Szerbusz Palci" címmel tart előadást az 1958. évi szőnyi gyermekgyilkosságról.

Az előadó a nyomozati anyag és a még élő kortanúk segítségével vetítettképes formában mutatja be a gyilkosság körülményeit, az áldozat és az elkövetők személyét.

Kulturális Örökség Napjai, 2022

2022.09.17-én, 10-16 óráig:

Nyílt nap a legiotáborban.

A brigetiói katonai fürdő romjainak visszatemetés előtti bemutatása (Komárom/Szőny, Stadion út)
A bemutató rossz idő esetén elmarad!

A Komáromi Klapka György Múzeum és az ELTE BTK Ókori Régészeti Tanszéke  régészei és régészhallgatói 2021-ben kezdték el a brigetiói legiotábor mintegy 5000 m2 alapterületű fürdőjének a feltárását. A régészek a két ásatási szezon alatt 1250 m2-t tártak fel, amelyben találtak többek között hideg és melegvizes medencét, padlófűtéssel melegített nagyméretű közösségi tereket. Mindkét ásatási szezont egy-egy éremkincs gazdagítja, amelyeket feltehetően egy barbár betörés elől rejthettek el. Az idei év legértékesebb leletei a fürdőkultúra elengedhetetlen eszközei: egy kis gömbölyű olajtartó bronzedény, valamint egy strigilis, amivel a felkent olajat kaparták le a fürdőzők magukról. Az egyik téglán egy katona szegecses sarujának fél lábnyomát is megtaláltuk, több téglán pedig a Legio XI Claudia neve olvasható, amiből pontosan tudjuk keltezni a fürdő építésének dátumát Kr. u. 101 és 105 közé.

A szeptember 17-i nyílt napon a múzeum szakemberei kalauzolják az érdeklődőket az ásatáson, amelyhez fogható látványosság utoljára hazánkban a 19. század végén feltárt aquincumi tábori fürdő, a thermae maiores romjai lehettek.

A nyílt napon a 2022. évi leletek is megtekinthetők.

11 és 14 óra:

Római kori emlékek Komárom-Esztergom megyében. Számadó Emese előadása. (Komárom/Szőny, Molaji Lőtér, Stadion út 1.)
Az előadás rossz idő esetén a múzeum főépületében lesz! (Komárom, Kelemen L. u. 22.)

 

2022.09.17-18-án:

A múzeum főépülete és a DDr. Juba Ferenc magyar tengerészettörténeti kiállítás 9-17 óráig, a Kecskés László Emlékház 10-16 óráig ingyenesen látogatható!

Érdeklődés, Kapcsolat: + 36 20 6191102; www.kgym.hu, facebook

Oldalak